2008. október 27., hétfő

Magabiztos győzelem idegenben

Nehéz nyilatkozni vagy szakmai elemzést írni egy ilyen mérkőzés után, amikor ennyire nagy volt a különbség a két csapat között. Ha kritikával élek, akkor azt gondolnák, hogy vagy nagyképű vagyok vagy a kákán is csomót keresek, pedig ez nem igaz; talán maximalista lehetek, de azt vállalom.

A nagy arányú győzelem igen szép teljesítmény a csapattól, 37 góllal győzni nem mindennapi dolog, mégsem vagyok elégedett a látottakkal. A védekezésünk elfogadható volt, 12 gólt kaptunk egész mérkőzésen, amiben sokat segítettek Janurik Kinga védései. 49 gólt lőttünk, ami soknak tűnik, de túl sok volt a kihagyott helyzetek száma, ezért ezzel nem vagyok elégedett.

Paradox módon aggodalomra adhat okot, hogy nagy arányú győzelmeket aratunk, amiket főleg lerohanással és gyorsindítással érünk el. Felállt fallal már két mérkőzés óta nem találkoztunk, vagyis három hete nem játszottunk 6:6 ellen, ami a támadásokat illeti. Félő, ez a jobb csapatok ellen megbosszulhatja magát, hiszen a játékosok nem ismerik még annyira egymást és annyira még nem összeforrott a csapatjátékunk.

A mérkőzésen mindenki szerepet kapott a heti edzésmunka minőségétől és mennyiségétől függetlenül. Ezt követően nem leszek ilyen bőkezű a játéklehetőségekkel; mindenkinek tisztességesen kell edzenie és viselkednie, edzésen és mérkőzése egyaránt.

A felnőtt csapatnak gratulálok, hogy nagy küzdelem árán és hátszél ellenére megtartották a veretlenségüket. Hajrá, Goli! Hajrá, Újbuda!

Nincsenek megjegyzések: