2010. március 10., szerda

A Hunnia edzője voltam...

A 2008-2009-es bajnokság jól sikerült kézilabda-csapatom, az Újbuda kispadján. Az abban az évben alakult ifjúsági csapattal NBI/B-ben ezüstérmet szereztünk, ifi kupában a Győr csapata állított meg csak minket, ezen kívül megnyertük a minden évben megrendezésre kerülő Balaton-Kupát, ahol telt ház előtt játszhattunk. Nem elhanyagolható tény, hogy a másodosztályban a felnőtt csapatunk az első helyet érte el, ami NBI-es indulást ért, természetesen mindenkinek. Ennek fényében kerestem meg játékosokat, esetleges erősítés gyanánt és így engedtem el a játékosaimat, hogy nyáron NBI-es bajnokságra kezdjük meg a felkészülést.

Aztán a nyár nem igazán úgy alakult, ahogy vártuk. Az Újbuda és a Goldberger útja szétváltak, így dönteni kellett a csapatnak és nekem, hogy melyik utat választjuk. Egy bizonytalan NBI-et, vagy egy biztosnak tűnő NBI/B-t. Nem titok, hogy mindkét egyesületnek szükségen volt utánpótlásra, így mindketten szerették volna, ha csapatommal őket választjuk. Rendkívül nehéz döntés volt ez, napokig rágódtam a helyes döntésen, a legrosszabb az volt, hogy akármelyiket is választom, a másik rosszul jár, és „cserben” hagyom. Egy személyes megkeresést követően - ahol minden kérdésemre megnyugtató válasz érkezett – döntöttem úgy, hogy elfogadom a Hunnia hívását; szerettem volna, ha a csapatom az első osztályban méretteti meg magát. Ez volt talán a fő indok: első osztályban szerepelni, új kihívásokat keresni. Ifjúsági edző és utánpótlás vezető lettem az egyesületnél. Később kaptam meg a serdülő csapatot, hiszen nem volt annyi serdülő korú játékos, hogy értelme legyen edzést tartani ennek a korosztálynak.

Az Újbudától való elválás nem volt zökkenőmentes, emberi kapcsolatok szenvedtek kárt, és ez a feszültség talán azóta is érezhető. Bár szerencsére talán a játékosoknál tapasztalható ez legkevésbé.

A bizonytalanság azonban rányomta bélyegét a nyárra. Szinte minden napon más verzió látott napvilágot, hogy miért indulhatunk vagy miért nem indulhatunk az NBI-ben. Így kezdtünk el dolgozni július 13-án a Körcsarnokban. A csapat közel fele új szerzemény volt, több bajnokságból próbáltuk erősíteni a keretünket. Úgy edzettünk napi kettőt, hogy egyáltalán nem volt biztos, hogy ez a csapat valahol elindulhat egyáltalán, bizonytalan, embert próbáló napok voltak ezek. A lányok mindenesetre profin álltak az egészhez, és az edzésmunkájukat abszolút nem befolyásolta a labilis helyzetünk.

Az egyik nap aztán jött a jó hír: a Hunnia szabad utat kapott és indulhat az első osztályban. Mérhetetlen boldogság töltötte el mindenkit a hír természetesen. Nagy kő esett le mindenki szívéről, mégis csak jobb úgy edzeni, hogy tudjuk, hogy milyen feladatok várnak ránk.

Edzőtábor után két kupán vettünk részt, hogy aztán belevágjunk a sokak számára új, nagy kalandba: az NBI-be.

Az első fordulóban már gondok adódtak, néhány átigazolás és játékengedély nem készült el, így akármilyen eredményt érhettünk el a nyitányon, mínusz egy ponttal kellett indítanunk. A legelső NBI-es mérkőzésen Székesfehérvár serdülő csapata ellen győzedelmeskedni tudtunk, ugyanakkor csak egy pontot szereztünk így.

Ekkor már kitessékeltek minket a Körcsarnokból, és nem volt termünk. Míg a felnőtt csapatnak akkor még volt helye a Vasas-pályán, addig mi még terem nélkül voltunk Két hétig félpályáztunk az Újlakban, utólag is külön köszönet a Lakóhely csapatának, akivel megosztottuk a kézilabdapályát. Ezt követően kb. egy 15x20-as teremben edzettünk egy hétig, amikor is adódott egy lehetőség. Az Építők pályánál felszabadult hely, így ott edzettünk tovább. Kezdetben itt heti öt edzésünk volt, ami nagyon sokat lendített a csapat szekerén.

Októberben aztán robbant a bomba… Kiderült, hogy az egyesület nem tudja vállalni a továbbiakban azt, amit addig megpróbált, így veszélybe került a jövő. A pénztelenség miatt a felnőtt játékosok és a vezetőedző kilátásba helyezte, hogy távozik a csapattól. Összehívtunk egy szülői értekezletet, ahol a vezetőség felvázolta az esélyeket. Tagdíjnövelés, közös edzés a felnőttel, plusz közös teherviselés az idegenbeli mérkőzéseken (utazás miatt). Miután mindezeket közösen megbeszéltük, jött a keddi nap. Az a keddi nap, amikor közös edzéssel készültünk a felnőttel (félpályán), viszont a felnőtt csapat tagjai nem öltöztek már át. Aznap kiderült, hogy Varga Márta vezetőedző és szinte az egész felnőtt csapat ott hagyja az egyesületet. Másnap pedig Békéscsaba elleni mérkőzés várt minket. Ekkor ültünk le a vezetőséggel, hogy hogyan tovább most. Én tolmácsoltam a csapat „kérését”, hogy mindenféleképpen szeretnének együtt maradni, hiszen jó közösséget alkotnak, semmiféleképpen nem szeretnének új csapat után nézni. Ekkor vetődött fel, hogy ne húzzuk le a rolót, hanem felvállaltuk az ifistákkal, serdülőkkel, hogy lejátsszuk a felnőtt mérkőzést, amíg nem rendeződik a Hunnia anyagi helyzete. Próbálunk időt nyerni, meghagyni az esélyt, hogy ne kelljen bedobni a törülközőt.

Másnap reggel megcsináltuk annyi ifistának a játékengedélyét, amennyire volt pénz, és elindultunk Békéscsabára. Valami hihetetlen érzés volt a Békéscsaba elleni mérkőzés. 29 góllal kaptunk ki a csak ifista és serdülő játékosokból álló csapatommal, ugyanakkor a hazai közönség vastapssal és transzparenssel üdvözölt minket, és csak gratulációt fogadhattak a lányok is. Ami a személyemet illeti: nagyon jó érzés volt, hogy 28 évesen és 12 naposan NBI-es felnőtt kispadon ülhettem, persze nem elfelejtve azt, hogy ez csak a körülményeknek köszönhetően alakulhatott így. Mindenesetre büszkeség töltött el.

A további edzések szinte ugyanúgy zajlottak, később csatlakozott az itt maradt két felnőtt játékos is. A Ferencváros és Siófok ellen is sima vereséget szenvedtünk felnőtt szinten, míg utánpótláscsapataink derekasan helyt álltak az első osztályban.

A novemberi bajnoki szünetben egy csehországi tornán vettünk részt, ahol szoros végjátékos követően mindössze a negyedik helyet szereztük meg; az ezüstérem összesen két gólon múlt, rosszabb gólkülönbségünk miatt lettünk ugyanis csak utolsók ezen a tornán. Ezt követően decemberben próbáltunk egy rövidebb felkészülési időszakot beiktatni az edzésprogramba.

December közepén telefonon közölte a vezetősége, hogy az új vezetőedzőnk úton van már, edzésre odaér… Páll Tibort választották meg vezetőedzőnek, akinek az volt a feladata, hogy felnőtt játékosokat szerezzen az itt maradt kettő mellé és olyan csapatot formáljon, amelynek van esélye, hogy bent maradjon az első osztályban. Úgy állapodtunk meg, hogy akkor csatlakozik be a munkába, amikor már lesz elegendő számú felnőtt játékos, hogy legyen értelme külön edzeniük.

Mivel nem történt semmi érdemi változás, ezért edzettünk úgy tovább, ahogy eddig, meccseltem tovább mindhárom korosztály mérkőzésein.

A Kiskunhalas mérkőzésen aztán gondolt egyet a vezetőség, és leültette Páll Tibort a kispadra, mellém… Eleve kudarcra ítélt dolog volt, hiszen egyetlen egy edzést sem tartott a lányoknak, így nem is ismerhette túlzottan őket. Kifejtettem rosszallásomat a vezetőségnek, hogy ennek semmi értelme, de nem érdekelte őket… Így lehetett, hogy én „A”-t mondtam a játékosoknak, ő pedig „B”-t, így nem egyszer sikerült összezavarni a játékosokat… Nonszensz volt az egész szituáció: a kispad két végéről két edző magyarázott egy csapatnak… Később ezért a döntésért a vezetőség elnézést kért; belátták, hogy nem volt túl szerencsés odaültetni a padra…

Egészen február közepéig így ment a dolog, és a logika azt diktálta, hogy ezen a megszokott rendszeren nem érdemes változtatni. A vezetőség nem így gondolta. Telefonon közölték velem, hogy szükség lesz hat ifi játékosra, akik majd kimennek Vecsésre, hogy edzenek egyet az esetleges felnőttjátékosokkal. Mivel aznapra én már eredetileg szabadnapot adtam a csapatnak, ezért több játékosnak már programja volt, amit sokan nem tudtak vagy nem akarta visszamondani. Elég nagy feszültség alakult ki a játékosok és a vezetőség között, de végül páran lementek edzeni Vecsésre.

A következő héten úgy gondolták, hogy legyen egy külön felnőtt edzés. Természetesen érintve az eddigi edzésidőpontokat. Én nem tartottam túl értelmes döntésnek, viszont a két edzés fedte egymást, így sok vizet még nem zavart a „külön” felnőtt edzés. Az edzésen négy mezőnyjátékos – csatlakozott ugyanis csapatunkhoz egy felnőtt játékos - és egy kapus vett részt… Az utánpótlás edzést így meg lehetett tartani.

Eljött a szerda, a Veszprém elleni mérkőzés utolsó előtti edzése, mindenféleképpen szerettünk volna revansot venni az idegenbeli döntetlenért, és erre készülni. Páll Tibor még hétfőn közölte, hogy kell neki egy félpálya, természetesen az ő edzése és az én edzésem ugyanott és ugyanakkor volt. Odajött, majd közölte velem, hogy kell neki játékos edzeni. Én mondtam, hogy nem szeretném, ha megbontaná a csapatot, hiszen együtt szeretnénk készülni a hétvégi meccsre és amúgy sem értem, hogy ha van három felnőtt játékos, miért nem ők edzenek a 15 ifistával, miért a három felnőtthöz kell adni annyit, amennyit kér… Mivel senki sem ment át, ők hárman edzettek félpályán, mi pedig fel tudtunk készülni a Veszprém elleni csatára. A hétvégi mérkőzést végül megnyertük. Serdülőn sokkal, ifi mérkőzésen pedig nyolc góllal. A felnőtt mérkőzés is nagyon jól sikerült, 14 góllal kapott ki csupán a „felnőtt” csapatunk.

A következő hét elején összehívtak egy szülőit, ahol mindenki jelen volt: játékosok, vezetők, Páll Tibor és természetesen a szülők. Az értekezletnek nem sok értelme volt, nagyjából arról szólt az egész, hogy én, Sellei Zoltán milyen hibákat követtem el, mikor hogy milyen rossz döntéseket hoztam stb… Itt Páll Tibor előadást tartott a profizmusról többek között. Én elmondtam, hogy nem látom sok értelmét, hogy itt van egy olyan vezetőedző, akinek NINCS csapata, hiszen 3 felnőtt játékos van csupán. Nem értette az egész csapat, a szülők, és én jómagam, hogy akkor miért van itt, hogy ha az én utánpótlás-játékosaim nélkül még csak ki sem tud állítani egy kezdősort… A véleményemet továbbra is fenntartom: a három felnőttjátékosnak kellett volna az ifi-serdülő csapattal edzenie, nem pedig a három felnőtt játékoshoz kellett volna odacsapni x számú fiatalt…

Ezen a ponton komolyan fontolóra vettem, hogy nincs értelme folytatni ennél az egyesületnél, amikor ennyire nem érdekel embereket az a munka, az a rendszer, amit kialakítottunk, és teljesen ellehetetlenítik az edzésmunkát. Hiszen edzésen a legjobb csapattal szeretnék gyakorolni ifire és serdülőre, de úgy lehetetlen, ha elvesznek tőlem 3 ifistát, 3 serdülőt (nyilván a kezdőcsapatból). A három felnőtt játékos pedig még egy fél kézilabda csapatot sem tesz ki…

Végül a mellett döntöttem, hogy folytatom, hiszen a lányok megérdemlik, hogy ne hagyjam cserben őket. Azon a héten egy edzőmeccset játszottunk a Szent István csapatával. A mérkőzés végére a vezetőedzőnk is odaért, és a végén sikerült normális hangnemet megütve megbeszélni, hogy milyen edzés lesz pénteken. Pontosabban szólva, elmondta, hogy mi lesz pénteken edzésen, ehhez tartsam magam.

Eljött a péntek, fél hatkor kezdődött volna az edzés. Negyed hatkor Páll Tibor még sehol… Fél hatkor még mindig sehol…Ezt követően természetesen megtartottam az edzést, szó nélkül, saját elképzelésem szerint. Egy sms, egy hívás, egy üzenet, semmi sem utalt arra, hogy Tibor késne, nem jelenne meg… Másnap viszont szintén vártuk, hiszen Debrecenbe indultunk, hogy lejátsszuk soron következő mérkőzésünket. Ugyanakkor az indulásnál szintén nem volt ott a vezetőedzőnk, és szintén azt sem tudtuk, hogy hol van… Így indultunk neki a nagy utazásnak; sajnos mindhárom korosztályban vereséget szenvedjünk.

Az ezt követő hétvégén nem volt mérkőzés, edzettünk keményen egy hétig, aztán a következő hét szerdán telefonon keresett az ügyvezető elnökünk… Közölte, hogy az edzésre jön a Páll Tibor, és együtt fogunk edzeni, félpályán… Én nem hittem a fülemnek, a nemtetszésemet kinyilvánítottam, hiszen kiderült, hogy a decemberben! érkezett Páll Tibor fizetést kap… Minden hónapban megkapta a fizetést, és a rossz nyelvek szerint azért nem volt majdnem három hétig, mivel az azt követőt nem kapta megidőben… Nem áll szándékomban senki pénztárcájában turkálni, nem állt szándékomban a vezetőség döntéseibe beleszólni, ugyanakkor igencsak nem tartottam korrektnek, hogy én július óta nem kaptam fizetést, mégis kitartottam a lányok mellett. És idejön egy edző, aki szinte alig tart edzést, ideérkezte után egy!!! kézilabda játékos érkezett, majd tönkretesz szinte mindent a csapataimnál, és ő pedig megkapja azt a pénzt, amit én sohasem remélhetek.. Július óta… Mondhatják sokan, hogy hülye vagyok, hogy így is dolgoztam, de úgy gondoltam, hogy én nem fogok cserben hagyni senkit, kitartok a végsőkig, mert fontos a játékosok sorsa, teljesen biztos voltam benne, hogy végigcsináljuk a lányokkal a szezont, és ha kell, ingyen is megtettem volna, hogy segítem a lányokat, segítem az egyesületet. Október óta három korosztályért voltam felelős, egy hétvégén három NBI-es mérkőzésen ültem a kispadon…

Rossz kedvvel és hitetlenkedve mentem le edzésre. A lányok szinte el sem hitték, hogy ilyen előfordulhat… Előfordult… Négy játékost kért az ismét megjelent Páll Tibor, és így a pályát megosztva kellett edzést tartani... Edzés után közölte, hogy ő pénteken nem tart edzést, én tartom, de szombaton meccsen már lesz…

Csütörtökön nem volt edzés… Ezen az estén kiderült azonban, hogy a héten négy Hunnia-játékos, a vezetőség, a csapattársak és az én hátam mögött felkeresek egy másik csapatot, hogy ott eddzenek… Ez a csapatnál és nálam kiverte a biztosítékot, hiszen három alapemberről van szó, akik önállóan, titokban másik csapatot kerestek… A véleményemet elmondtam másnap a csapat előtt a játékosoknak. Úgy gondolom, hogy nem csak cserbenhagyták a csapatot, hanem el is árulták nem csak azzal, hogy elmentek, hanem, hogy ezt mindenki háta mögött tették, nem szólva azoknak a játékostársaknak sem, akikkel a nehéz időket együtt átélték… Így is pengeélen táncolt az egyesület, az ő elmenetelükkel viszont egyértelművé vált, hogy annyi értelme sem lesz a csapatnak, mint ami volt… Hiszen a négy lányból három serdülőkorú, és az egyik a csapat kapitánya, nem mellesleg kapus… A versenykiírásban szükséges 12 főt pedig nem tudjuk kiállítani.

Másnap mérkőzést játszottunk Békéscsaba ellen, az első mérkőzés a felnőtt volt. Odarendeltem mindenkit, hiszen senki sem mondta senkinek, hogy kinek kell mennie, azt sem közölték, hogy október óta először nem én ülök a felnőtt kispadon…

Ezt úgy tudtam meg, hogy a megérkező Páll Tibor behívott mindenkit az öltözőbe – rajtam kívül persze -, és megkérdezte, hogy ki nem akar vele mérkőzést játszani. A fél csapat kijött az öltözőből. Így játszották le a felnőttet. Ezt követően a serdülő csapat, a renitens három serdülő játékosokkal a soraiban szenzációs győzelmet aratott a Békéscsaba serdülő csapata ellen. Minden egyes játékos odatette magát, és sportszerűen viselkedett. Az ifi mérkőzésen sajnos egy gólos vereséget szenvedtünk, pedig akár meglepetést is okozhattunk volna.

És eljött a hétfő, március 8-a. Lementem edzésre, de ott már a két vezető várt engem, akik félrehívtak és közölték, hogy „nem tartanak igényt a szolgálataimra”… A Páll Tibor és az itt kialakult konfliktusokat nevezték meg indoknak…

Leültették az összes lányt, ott volt mindenki: vezetőség, Páll Tibor és jómagam. Közölték a lányokkal, hogy engem leváltottak, és Páll Tibor lesz az új serdülő és ifjúsági edző is. Szót kaptam, ahol elmondtam, hogy nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy a játékosom volt, hogy küzdöttek, hajtottak, hogy engem választottak több alkalommal is. Elmondtam, hogy remélem, hogy több játékossal még találkozom majd, és tartom a kapcsolatot. A továbbiakban sok sikert kívántam a Hunniának, Páll Tibornak. Szomorú volt látni a játékosok potyogó könnyeit, egyszerűen leírhatatlan érzés.

Ezt követően mondta Páll Tibor, hogy aki szeretne maradni és vele edzeni, az öltözzön és melegítsen. És ezen a ponton fogta magát minden serdülő és ifjúsági játékos és eljött onnan… Nem megbeszélés szerint, nem kérésre, egyszerűen úgy döntöttek, hogy ebből nem kérnek, felmentünk az öltözőbe és tartottam egy kisebb beszédet, amiben megígértem mindenkinek, hogy segítek csapatot keresni nekik. Mindenki megkapja az igazolását, és remélem, hogy sikeresek lesznek a kézilabdázásban.

Amikor lementünk Páll Tibor edzett négy játékossal… Egy próbát még tett a csapat, hogy visszafordítsák az egészet, de a vezetőség döntése megingathatatlan volt. Azt az edzőt tartották meg, aki decemberben érkezett, egy játékost hozott összesen, időben megkapta a fizetését és nagyjából 5 edzést tartott a csapatnak… Én július 13-a óta dolgoztam itt, fizetést nem kaptam, kitartottam a végsőkig, még hétfőn felkelve is úgy gondoltam, hogy végig kell csinálni, nem adhatom, nem adhatjuk fel most… A vezetőség nem így gondolta, és hozott egy olyan döntést, ami esetleg alapjaiban megváltoztathatja a női NBI-et, a kézilabdázást és persze a lányok életét. Az enyémről nem is beszélve.

Most kedd este van. Mindezeket nem azért írtam le, hogy bárkit sértegessek, bármit kitálaljak, bárkinek rosszat tegyek. Nem volt célom senkit besározni, de úgy gondoltam, hogy teljes képet kell kapnia mindenkinek, hogy mi történt, hiszen az igazság sok mindenkit érdekel.

Abban is biztos vagyok, hogy a vezetőséget a jó szándék vezérelte akkor, amikor az egészet megálmodták. Én rájuk haragudni nem tudok, és sok sikert kívánok a továbbiakban, bárhol, bármilyen területen is dolgozzanak az életben.

A játékosoknak nagyon szépen köszönök mindent. Az, hogy mellettem voltak, jóban, rosszban, hogy legtöbbjük október óta három NBI-es mérkőzést játszott egymás után, hogy a nehézségek ellenére kitartottak, és ki is tartottak volna, bár ez a renitens négy játékosra sajnos nem igaz. A csapat és én eltökélten hittük azt, hogy végig lehet csinálni. Nem volt jó érzés 20-30-40 gólokkal kikapni, de mindezt együtt tettük, együtt éltük át. A sok közös élmény (első NBI-es mérkőzés, Győr elleni mérkőzés, szinte minden mérkőzés után „Hunnia” kiáltások a vendégektől, és vastaps) mind-mind kitörölhetetlen emlék, és már ezért is megérte kézilabdázni menni, edzőnek menni.

Sok sikert kívánok a továbbiakban mindenkinek, aki a kézilabdázásban folytatja tovább, és remélem, mindenki így tesz. Furcsa érzés lesz olyan emberek nélkül élni a mindennapjaimat, akikkel 1-2 vagy akár hat éve együtt dolgoztam. A lányok is bizonytalanok, félnek a jövőtől, félnek, milyen lesz egymás nélkül kézilabdázni, és akár nélkülem kézilabdázni. Úgy gondolom, mindegyik játékos megérdemli, hogy más csapatban mutathassa meg, mit is tud valójában Büszkén ülök majd a lelátón, amikor nekik drukkolva dagadhat a keblem, hogy egyszer ez vagy az a lány az én játékosom volt. Legyen az az élmény Hunniában, Újbudában, TF-en vagy LTC-ben. Lehet, hogy csak egy metszéspont volt közös életünkben, amelyet eltöltöttünk – ez a pár év -, de büszke vagyok rá, hogy ilyen remek sportemberekkel foglalkozhattam, és örülök, hogy megismerhettelek titeket. Minden feddés, szitokszó, dicséret, minden értetek volt, hogy remek emberek és kiváló sportolók legyetek! Örömmel tölt el az a tudat, hogy többé kevésbé sikerrel jártam, és nincs okom szégyenkezni, amikor a neveteket hallom, titeket látlak játszani. Köszönöm nektek az elmúlt időszakot, az élményeket. És sosem felejtelek titeket!

„Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent” Müller Péter

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Minden elismerésem a küzdésért, a csapatért. Nomen est Omen... A Hunniában visszaköszön a teljes magyar realitás. Rgy győri, ETO szurkoló

Névtelen írta...

sajnálom az esetet, szomorú, hogy ilyen megtörténhet. sajnos ez az élet. kár, hogy a magyar kézilabda ide süllyedt.

Névtelen írta...

Sellő! néha túl biztos voltál magadban(ezek a kijelentések: hogy lennék szerény, de nincs mire?!), most az élet megmutatta, hogy nem minden készpénz. Amúgy szép volt az eddigi munkád! Gratulálok!! csak kevesebb arci ;)

Névtelen írta...

Szép volt Zoli!

Ez Magyarország.

Ne aggódj, nemsokára felnő a lányom :I)

Detti

Névtelen írta...

Zoli!
Tudjuk,hogy ez a csapat nagyon sokat jelentett neked, kitartásod mindenképpen dicséretes:) éa

"Hasznos életcélt találni és azt kitartóan megvalósítani – ez az egyik titka minden olyan életnek, amelyet érdemes megélni."
Herbert Casson

Névtelen írta...

"A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem eshetik. Felkél a nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka."
Vass Albert