2012. május 16., szerda

Sellei Zoltán: 2200 (novella)




      Steven13 tíz órakor ébredt ágyában. Lassan feltápászkodott, szemét a vele szemben álló tükörre szegezte. Hosszan nem tudta ábrázatát figyelni, mivel az óriási tükör képernyővé változott, majd az 1-es csatorna műsorát kezdte el vetíteni; így állította be előző este. A főbb hírek után végre az jött, amit várt.
      „A mai napon élesztik fel azt a 33 éves férfit, akit a Déli-sarkon találtak néhány napja jégbe fagyva. Az előzetes vizsgálatok alapján 2012-re lehet tenni a sarkkutató hibernálódásának időpontját. Az életmentő akciót Steven13 tudós és szociológus vezeti majd. Este bővebben beszámolunk a részletekről.”
      Steven13 megnyomott néhány gombot a képernyőn, amitől a televízió ismét tükörré alakult. Szóban is közölhette volna kérését, de szeretett bíbelődni az érintőképernyővel. Gyorsan magára öltötte formaruháját, odalépett a vízgéphez, kitöltött magának egy pohár vizet, amibe málnás ízkapszulát tett. A folyadék néhány másodperc alatt elszíneződött, és pezsegni kezdett. Felhajtotta a pohár tartalmát, majd elhagyta szobáját. Amint becsukta a lakásajtót, már érkezett is a felvonó a 253-ik emeletre.  A bejárati ajtók összeköttetésben vannak a liftekkel; amint elhagyja otthonát a lakó, már érkezik is a 150 lift egyike.
      Beszállt, közölte a végcélt, ezután a felvonó hang nélkül, gyorsan teljesítette kérését. Steven13 tudta, hogy nehéz nap előtt áll. Nem maga az orvosi művelet lesz bonyolult, hiszen azokat maguktól is elvégzik a gépek, a molekuláris nanotechnológia már mindennapos. Inkább az utána levő beszélgetés foglalkoztatta. Nem sokaknak adatik meg, hogy egy 188 évvel ezelőtt halottnak vélt emberrel beszélgethessen. Sokat olvasott arról, hogy akkoriban mit csináltak az emberek, hogyan éltek, hol laktak, mivel táplálkoztak, de mindezt személyesen meghallgatni egészen más lesz. Magában többször eljátszotta a szituációt. Olyasmi ez, mintha a jégbe fagyott ember beszélhetett volna Napóleonnal, Lincolnnal, Nietzschével. Hamar leért a földszintre. Kisétált az épületből, ezután beállt a megállóba. Az információs tábla mutatta, hogy hol tart az az utazókabin, amely elviszi a kórházba. Néhány perc várakozás után be is szállt a közlekedési eszközbe. A kabinban híradások összefoglalói futottak.  A délutáni és esti hírekben már ő is szerepelni fog, és ez elégedettséggel töltötte el.
      14 perc menetidőt követően lépett ki a szállítóeszközből. A bejáratnál tiszteletteljesen bólintottak felé, majd megmutatták, merre menjen. Átöltözött, formaruháját fehérre váltotta, majd bement a sebészeti laboratóriumba, ahol végre fogják hajtani az újraélesztést. Steven13 benézett a szobába. A jégtömbbe fagyott férfi teste már egy óriási plexi tartályban pihent. Csak az ő engedélyére vártak, amelyet hamar megadott. Ekkor a tárolóban kis lézerpisztolyok különböző oldalról olvasztani kezdték a jeget. Az orvos melletti kijelzőn majd a férfi életjeleit lehet nyomon követni. A jég leolvasztása után egy lézernyaláb elpárologtatta a folyadékot a tartályból. Ezután a testet óvatosan belehelyezték egy vízszintes hengerbe. Egy fehér színű szkenner lassan végigfutott az épnek tűnő testen. Ezután egy sárga, majd egy vörös szkenner pásztázta végig a férfit. Ezek a különböző életfunkciókat voltak hivatottak beindítani, illetve reparálni. Már csak egy lépés volt hátra, az életet adó lökés megadása. Ezt csakis Steven13 hajthatta végre. Az előzetes szimulációkat követően nem érhette őt meglepetés, de most mégis kicsit félve nyomta meg a végső gombot. Ekkor kéken izzani kezdett a tartály, majd egy robbanásszerű impulzus életet lehelt a férfiba. Pár másodperc elteltével megjelentek a kijelzőn az életjelek. A 33 éves férfi minden élettani mutatója megfelelő volt. Lassan visszanyerte eszméletét, kinyitotta szemét, majd próbált felülni, de izmai még gyengék voltak, így visszahuppant.
      A következő percekben megfelelő táplálékot, folyadékot és izomerősítő szert kapott, röviden tájékoztatták a helyzetéről, ezután levetették furcsa ruháját, majd betessékelték őt egy tisztálkodó bokszba. Húsz perc után olyan állapotba került, hogy Steven13 fogadni tudta őt egy üvegablakkal ellátott szobában. Az ablak mögött tudósok és vezetők készültek arra, hogy rögzítsék minden szavukat, mozdulatukat.
      A férfi félénken nyitott be a helyiségbe, ahova vezették. Leültették egy kényelmes székbe, kapott egy pohár forró vizet egy kávékapszulával. Ekkor lépett be a szobába Steven13.
      - Jó napot kívánok! – üdvözölte barátságosan, de bizonytalanul az orvos.
      - Jó napot! – viszonozta a köszönést meglepetten a férfi. – Mi történt velem? Hol vagyok?
      - Egy kórházban van. Önt baleset érte 2012-ben, és egy nemrég indult expedíció alkalmával találtuk meg magát, jégbe fagyva. Emlékszik valamire?
      - 2012-ben? – nyílt kerekre a szeme. – Hány évig voltam jégbe zárva?          
      - 2200-at írunk – Steven13 a férfit fürkészte. Sokszor elképzelte arcát, hogy milyen lesz, amikor elmondja neki, hogy 188 év kimaradt az életéből. A férfi arcizmai azonban meg sem rándultak, csupán csendben maga elé meredt.
      - Ez azt jelenti, hogy a családom…? – mélyet sóhajtott, arcára végtelen szomorúság ült ki.
      - Igen, meghaltak. Sajnálom – sütötte le szemét Steven13. Rövid hallgatás után újra az orvos szólalt meg.
      - Hogy hívják?
      - Maximilian Hope vagyok – zökkent ki elmélkedéséből a férfi. – 33 éves vagyok, vagy voltam… Kutatásokat mentem végezni a Déli-sarkra. Arra emlékszem csak, hogy belecsúsztam egy jégverembe, aztán minden elsötétült.
      - Igen, hibernálódott, ez is óriási szerencse. A mai orvostudomány rutineljárásnak tekinti egy jégbe fagyott ember újjáélesztését.
      - Szerencse… - ízlelgette a szót félhangosan. Eddig más elképzelései voltak a szerencséről. -  Mi az ott a csuklóján? Mindenkin láttam ilyet - bökött rá Steven13 kezére.
      - Ez az úgynevezett carpex, minden állampolgár rendelkezik vele. A Polisz összes lakójának hordania kell. Akin nincs ilyen, azonnal kitoloncolják. Személyre szabott, okos szerkezet. Mutatja az időt, fizetőeszközként szolgál, figyeli a szervezet változásait, és természetesen nyomkövető van benne.
      - Polisz? Mint a görög városállamok?
      - Ez csak egy romantikus elnevezése annak a 12 gigapolisznak, amely a bolygón jelen van. A miénk a legnagyobb a Földön, ezért csak „a Poliszként” emlegetjük. Mr. Hope, sok minden történt, amíg ön téli álmát aludta. Megpróbálom elmesélni az elejétől, de ha bármi kérdése van, szóljon közbe nyugodtan, rendben?
      Hope némán bólintott, így Steven13 nekikezdhetett a mesélésnek.  
      - 2012-ben „a nagy vírus” következtében majdnem kipusztult az egész emberiség. Közel hatmilliárd lakos lelte halálát. Az egész rendkívül gyorsan ment végbe, esély sem volt a védekezésre. Néhány száz millió ember élte túl, akik bizonyos értékrendeket követve új világot hoztak létre, így alakultak ki a poliszok. Akik ezekben a világokban akartak élni, vagy hogy úgy fogalmazzak, aki élni akart, annak vállalnia kellett, hogy azon szabályok szerint él, amelyeket előírtak neki. Mint említettem, ahol vagyunk, az a legnagyobb és legmodernebb gigapolisz. Nagyjából 130 millióan élnek itt. Ennyi ember viszonylag kis területen csak borzasztó magas lakóépületekben tud élni. A Poliszt óriási militarista egységek védik. Ide nem juthat be senki. Az érdeklődését kivívó carpex szinte a legfontosabb technikai vívmánya korunknak. Aki hordja, arról mindent lehet és szabad tudni: merre jár, kivel találkozik, mit eszik, mennyit dolgozik, egészséges-e; egy szóval mindent. A gépeken kívül erre külön személyzet van, több ezer emberrel. Mivel mindenkiről tudjuk, hogy merre jár, kijelenthető, hogy ebben a poliszban nincs bűnözés. Egy-két eset persze mindig akad, de senki sem szereti kockára tenni az itt létét. Bíróság és rendőrség, mint olyan, nem létezik. Aki bűnt követ el, azonnal kiutasítják.  Egy rendvédelmi alakulat létezik csak, több százezer emberrel. Ők legfőképp a Polisz határán teljesítenek szolgálatot, az ön idejében határőröknek hívták volna őket.  Poliszunkat 100 egyenlő részre szeleteltük, mindegyikhez tartozik egy nyomozóegység néhány fővel, de nekik unalmasan telnek a napjaik. Minden, ami izgalmat okozhat, a határon van, hiszen „kintről” sokan szeretnének bejutni.
      - Mi van kint? Senki sem jöhet be?
      - Nagyon ritka az az eset, amikor valaki bebocsátást nyer. Egy tízlépcsős szűrőn át lehet bejutni, évente ez maximum ezer főt jelent. Odakint mintha egy másik bolygó lenne; úgy kell elképzelni, mint az ön idejében a harmadik világot, csak még kaotikusabb az egész. Nincsenek vezetők, nincs megfelelő gyógyszer, orvosi ellátás. Nem létezik egységes fizetőeszköz, politikai rendszer, naponta több ezer gyilkosság történik, és ezen kívül persze ott van még a Maja-vírus is.
      - Maja-vírus? –ráncolta össze kérdően a homlokát Hope.
      - Igen. Az ön idejében sokan úgy vélekedtek, hogy 2012-ben fog eljönni a világvége, mert a maják naptára ott véget ér. A „nagy vírus” is 2012-ben ütötte fel a fejét, és rögtön elnevezték Maja-vírusnak. Találó elnevezés…
      - Önt hogy hívják?
      - Én Steven13 vagyok.
      - Steven 13? Ön egy robot? – kérdezte Hope elképedve.
      - Nem, dehogy – derült fel.  – A carpex miatt felesleges a vezetéknév, úgyis mindenkit az egyéni személyiségkódja alapján azonosítanak. Csak keresztnév van. Nem kötelező a számot is használni, de én szeretem a 13-as számot, ezért engem mindenki így hív, így ismernek.
      - Mi a foglalkozása?
      - Orvos vagyok, ezen kívül én vagyok a Polisz egyik vezető szociológusa. Ennek köszönhetően kaptam ezt a nemes feladatot, hogy önnel én beszélhetek először. Sőt, felhatalmazásom szerint a várost is megmutathatom, ha úgy kívánja.
      - Mit csinál egy szociológus ebben a világban?
      - Legfontosabb feladatom, hogy megvizsgáljam, hogy az emberiség milyen folyamatokon keresztül jutott el a 2200-as évekig. Benne vagyok a vezetői végrehajtó bizottságban is, így a Polisz döntéseibe is van némi beleszólásom.
       - És innen milyennek látja az én koromat?
      - Tudja, úgy gondolom, a maguk világa előbb-utóbb elpusztította volna önmagát. A társas kapcsolatok már csak felületesek voltak, a társadalom nagy része az internet nevű világhálón tartotta a kapcsolatot legtöbb embertársával, a pénz és hatalom körül forgott minden, rengeteg gyilkosság, haláleset, katasztrófa jellemezte azt a kort, amelyben élt. Az ellátórendszerek roskadoztak, a túlnépesedés aggasztó volt. Ha nincs a Maja-vírus, akkor sem lehetett volna elkerülni a társadalmuk pusztulását. Egy szimuláció kimutatta, hogy csak néhány év kellett volna ahhoz, hogy a 21. század eleji világ összeomoljon, és eljöjjön újra a középkor, vagy rosszabb esetben a kőkorszak.
      - És miben jobb ez a világ?
      - Legfontosabb talán, hogy kontrollálható. Ha az ember kevesebb szabadságjoggal rendelkezik, kevesebb hibát fog elkövetni, tovább fog élni, odafigyel a kapcsolataira, és vigyázni fog az egzisztenciájára. Nem akar senki kikerülni a Poliszból. Az egyenlő lenne a biztos halállal, és ez visszatartó erő. Az emberek fel sem fogták az ön idejében, hogy milyen szerencsések voltak. Hálásnak kellett volna lenniük, hogy ott élhettek, jogaik és döntési lehetőségeik voltak. De az ön kora visszaélt helyzetével. A szexuális forradalom, az internet elterjedése, ezen belül főleg a közösség hálók negatív hatásai, az alkohol, a dohányzás, a droghasználat, ez mind azért alakult ki, mert az akkori világvezetők túl megengedőek voltak.
      - Nem megengedett az alkohol?
      - Tilos az alkohol, de lehet kapni alkohol ízű kapszulákat. Olyan, mint ami ön előtt is van, bár az kávés. Csak beleteszi a vízbe, és néhány pillanat alatt kész a kívánt ital. Magától értetődő, hogy tilos a dohányzás, hiszen csak negatív hatásai vannak. A mai embernek az is felfoghatatlan, hogy hogyan lehetet az ön idejében ez legális. A drog és koffein is a tiltólistán van, de tulajdonképpen minden, ami az emberei szervezetet közvetlenül károsíthatja. A ma embere sokkal kevesebb szénhidrátot, fűszert, cukrot vagy édességet eszik. Van például csokoládé, de ha ön megkóstolná, lehet, fel sem ismerné, mivel tized annyi az édességtartalma. A carpex erre is alkalmas. Összeköttetésben van a szervezettel, és ha magas a koleszterin, vagy elhízás jelei mutatkoznak, akkor jelez a központnak, amely figyelmezteti a delikvenst. Ha többszöri figyelmeztetés ellenére nem áll be jelentős változás az életvitelben, akkor a Poliszon kívül találja magát.
      - Tehát az egyén döntése teljesen kizárt? Ha az ember a saját hibájából rövidebb ideig él, az nem elég büntetés?
      - Nyilván az is az, de a mai emberek nem így gondolkodnak, hiszen már úgy szocializálódtak, ahogy a rendszer akarta. Joguk van eldönteni, hogy a Polisz tagjai szeretnének lenni vagy sem. Ha nem tetszik nekik ez a rendszer, elhagyhatják a várost, bár erre még nem volt példa, amióta én élek.
      - Én kapok carpexet?
      - Ez magától függ. Ha úgy látjuk, hogy be tud illeszkedni ebbe a társadalomba, akkor kap. Ha úgy ítéljük, hogy nem tudja ezt megtenni, akkor nem adunk, és kiutasítjuk…
      - Istenem! – sóhajtott fel Hope. – És… mi a helyzet a vallással? Vannak templomok vagy felekezetek?
      - Nincsenek. A vallást is károsnak és feleslegesnek ítélték a vezetők. Megzavarhatják az emberek ítélőképességét. Hóbortosság imákat mormolni egy olyan felsőbb rendű lénynek, amelynek létezésére soha semmilyen bizonyíték nem volt. Sok konfliktus és háború okozója pont a vallás volt.
      - De akkor kihez fordulhatnak az emberek a bajban? Miben hisznek?            
      - Rossz oldalról közelíti meg az egészet. Ebben a világban nincsenek bajok. Jobban örülünk annak, hogy az emberek egymással beszélik meg a dolgokat, és nem pedig egy láthatatlan lénnyel.
      Hope maga elé meredt. Berakta a kis kapszulát a langyos vízbe. Pillanatok alatt egy kávészínű készítményt látott maga előtt. Óvatosan belekortyolt, majd csodálkozva nyugtázta, hogy szinte tökéletes a kávéutánzat. Felhörpintette, dobogott párat az ujjával, majd elhatározásra jutott.
      - Szeretnék látni valamennyit ebből a világból!
     Steven13 boldogan bólintott. Felálltak, majd kisétáltak a folyosóra. Néhányan várták őket, alaposan megbámulták az újjászületett férfit. Volt, aki 33 éves csecsemőnek becézte. Beszálltak a liftbe, majd lementek az előtérbe. A bejáratnál egy négy személyes jármű várta őket, sofőrrel.
      - Ön nagyon szerencsés, hogy személygépkocsival utazhatott.
      - Itt nincsenek autók? – hüledezett Hope.
      - Nincsenek – mondta Steven13, miközben beültek a világos színű közlekedés eszközbe. A sofőrt ellátta néhány utasítással az útvonalat elletően. Mikor elindultak, ismét Hope felé fordult. – A közlekedés a Poliszban nagyon egyszerű. Mivel az élethez elengedhetetlen, ezért természetesen térítésmentes, csak úgy, mint a lakás. Az egész terület közlekedése jól ellátott, sűrű és biztonságos. Ha a megálló szenzorai érzékelnek egy carpexet, akkor odairányítanak egy közelben levő szállítókabint. Ezek irányíthatók is az adott közlekedési hálózaton belül.
      - Furcsa – mosolygott el Hope. – Azt hittem repülő kocsikkal fogunk közlekedni.
      A mosolya azonban azonnal lekopott az arcáról, mikor megpillantotta a gigantikus épületeket. Úgy érezte, hogy égig érnek a felhőkarcolók, amelyek egymás után és mellett sorakoztak, ameddig a szeme ellátott. Steven13 észrevette útitársa megdöbbenését.
      - A régi vasbetontípusú épületek után ilyeneket épített a Polisz. Ezek 1300 méter és 280 emelet magasak, nagyjából 18 ezer férőhelyesek, ez lakóházanként 900 lakást jelent. A felhőkarcolók minden ötvenedik emeletén átjárók vannak a szomszédos épületbe.
      - Mozi, színház, plázák, ilyenek vannak?
      - Videótár van, amelyhez mindenki ingyen hozzáférhet, így a mozi és színház indokolatlan. Pláza vagy szórakoztatóközpont nincs. Óriási raktárak vannak, itt lehet beszerezni az alapvető dolgokat.
      - Ez ingyenes?
      - Nem, itt már a carpex kapja a főszerepet. Minden polgár kap egy napi kreditet a munkadíján kívül. Ezeket lehet ott elkölteni.
      - Mit dolgoznak az emberek?
      - A legkülönfélébbeket, csak úgy, mint az ön idejében. A „nagy vírus” után a Poliszban minden addiginál nagyobb technikai fejlődés ment végbe. A legtöbb emberi munkát robotok és gépek vették át, de persze ezeket irányítani, koordinálni, felügyelni, valamint javítani kell, ezekre vannak szakembereink. Mezőgazdasági, javítási és rendvédelmi teendők teszik ki az emberek munkájának 90%-át. Az emberek munkaideje lecsökkent.
      - Mi a helyzet az iskolákkal?
      - Vannak gyerekek, így az oktatás is nélkülözhetetlen. Hat év alatt elsajátítják az alapvető tudást, de míg az ön világában inkább a lexikális tudást halmozták, addig ezekben az intézményekben gondolkodásra tanítjuk az fiatalokat. Az alapszint után specializálódnak egy-egy területre, és ez alapján kapnak munkát a későbbiekben. Munkanélküliség nem létezik.
      - Felfoghatatlan, hogy pénz nélküli világban élnek.
      - Az ön társadalmának legnagyobb problémája a pénz volt. Ez volt a legtöbb probléma okozója. A 2012-es kaotikus félelemben sorra lepleződtek le a kor anomáliái. A gyógyszeripar irányította betegségek, a mondvacsinált okból indított háborúk, az álságos demokratikus rendszer, a kapitalizmus, a manipulatív, agyromboló televízió, az egészségtelen életmód, a pénz és hatalom szeretete egy pillanat alatt elhomályosodott, amikor a halál az emberiség küszöbén kopogtatott. Egy mindenre kész és nyitott, ráadásul rettegő társadalomban könnyű szabályokat alkotni. Az életéért bárki bármit megtesz és elfogad. Ez történt a 21. század elején is. Ezért tarthatunk ma itt.
      - Lehet így egyáltalán élni? - kérdezte melankolikusan Hope.
      - A technikai fejlődés töretlen, az átlagéletkor 100 év fölött van. A rák, mint népbetegség megszűnt, de ha még felüti a fejét, tudjuk kezelni. Nincsenek nemi bajok, nincsenek szív- és érrendszeri megbetegedések. Nem létezik környezetszennyezés. Minden közlekedési eszköz villamos energiával vagy napenergiával működik, csak úgy, mint az épületek ellátása. Hamarosan készen lesz az a pici szerkezet, amely akár egy városrész energiaszükségletét is el tudja látni.  Nemrég ember lépett a Marsra, a klónozás pedig már mindennapos. Tudjuk irányítani a Polisz időjárását.  A napsütés is korunk vívmánya, illetve, annak befolyásolása, hiszen a szervezetnek sok UV-B sugárra van szükség, mivel ez jótékony hatású. A napfény már nem ártalmas, hiszen úgy száz évvel ezelőtt megjavítottuk, újjávarázsoltuk az ózonréteget. Akkor süt a nap, amikor akarjuk, és akkor esik az eső, amikor mi szeretnénk. Így könnyebb a mezőgazdaságnak, jobban lehet tervezni.
      - Mi van a nőkkel? Egyenjogúak a férfiakkal? – törte meg Steven13 töretlen lelkesedését Hope.
      - A nők teljesen egyenjogúak, ez annak is köszönhető, hogy itt a Poliszban nincs szülés.
      - Nem szülnek? Akkor hogy lesz a baba?
      - Kiválasztunk férfi és női ivarsejteket, és egy laborban megtörténik a fogantatás. Amikor a bébi eléri a kilenc hónapos kort, akkor átadjuk a szülőknek, természetesen carpexszel a csuklóján.
      - És a szex?
      - Az előző társadalmak legnagyobb rákfenéje a szexualitás volt. Züllés, betegségek, abortuszok; a rövid élvezetek hosszú bonyodalmakat okoztak, így ebben a világban csak a házastársak létesíthetnek szexuális kapcsolatot. Az engedély nélküli szex is kiutasítást von maga után.
      - Ezt hogy ellenőrzik?
      - A carpex nyomkövető is. Ha egy férfi és egy nő túl sokat van egymás közelében, azt jelzi a rendszer, így hamar kiderül. A fogamzásgátlás a házasságkötés után pedig egyszerű. Aktus előtt bevesz a férfi vagy a nő egy kis kapszulát, amely szinte azonnal blokkolja a szaporodáshoz szükséges hormonokat.
      Hope kérte, hogy álljon meg a jármű. Kiszállt, maga után hagyta Steven13-at. Leült a földre. Furcsa volt, nem kemény, mint a beton. Már ez sem a régi – gondolta. Tenyerébe temette a fejét, járt az agya. Ilyen életet akarok élni?  Csupán a biztonság elég lehet egy élet leéléséhez? Kicsit köhögni kezdett. Szája elé rakta a kezét, mikor levette, vöröses színű nyál volt a tenyerében. Talán csak a hibernáció követlezménye. Beletörölte a furcsa anyagú ruhájába. Steven13 ebből semmit sem vett észre.
      - Min töri a fejét? – állt fölé Steven13.  
      - Ki akarok menni innen.

 A mű egy sci-fi novellapályázaton közönségdíjat kapott. 

Nincsenek megjegyzések: